Itt van:
2 vendég
Csütörtökön indul a 13. sorozat! [FRISSÍTVE]
Írta: Vito   
2009. March 08.

A hosszú téli szünet a végéhez közeledik: március 11-én elindul a 13. South Park szezon Amerikában!

 

 

Cartman

UPDATE:  Úgy néz ki, hogy bőven lesz időm feliratot gyártani holnap! Mindenesetre köszi a felajánlásokat, a felirat csütörtök délutánra-kora estére kész lesz!

 

 

Az új epizód előzetese mára vagy holnapra várható a South Park Studios honlapján! Ha találkoznátok vele, kérlek, írjátok meg a fórumban!

 

Még most szereték eloszlatni egy általános félreértést is, amely a southparkstudios.com honlapján látható visszaszámláló által mutatott idővel kapcsolatos. Az epizódot az amerikai CET időzóna szerint este 22 órakor fogják leadni, amely időpont Magyarországon csütörtök hajnali ötnek felel meg hajnali háromnak felel meg (Amerikában már átálltak a nyári időszámításra, a pontos időeltolódás pedig most 5 óra, hálás köszönet az infóért, Spfan!)

 

Ebből következik, hogy a hivatalos visszaszámláló - eléggé amatőr módon - a világ minden időzónájában helyi 22 órára számol vissza, nem pedig arra az időpontra, ami a CET időzóna szerinti 22 órának felelne meg, esetünkben tehát másnap hajnali ötre (vagy négyre) háromra.

 

Lényeg, ami lényeg: magyar idő szerint csütörtök hajnali 4:0-5:30 körül jelennek meg a torrentlinkek az interneten, ez előtt nem érdemes keresgélni.

Ha addig nem térne vissza az sp.hoff.hu, akkor sem kell kétségbe esni, hisz a megfelelő oldalakon pillanatok alatt leszedhetitek majd az új részt. (http://mrtwig.net/ , http://thepiratebay.org/ ) South Park

 

Természetesen lesz hozzá felirat is, ha rajtam múlik, akkor még csütörtökön délután, ám ezúttal sajnos nem tudom 100 %-ra ígérni, hogy lesz majd időm SP feliratot készíteni. Ha így alakulna, akkor a Ti segítségeteket kell majd kérnem, remélve, hogy akad majd egy-egy tapasztalt feliratozó, aki hajlandó beugrani, és lefordítani az új epizódot.

 

Addig is kitartás, már nincs sok hátra!

 
Már megint mi van az sp.hoff-fal?!
Írta: Vito   
2009. February 27.

Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy az sp.hoff.hu sajnálatos módon ismét kiesett a pixisből, nem elérhető, meghótt és lerohadt.

 

Az ok: alapvető (drága) hardver ment ki a szerverben, újat kell szerezni / vásárolni / stb

 

Mikor indul újra: Sajnos egyelőre nem tudni, de ha kiderül valami, azt ide is kiírjuk!

 

 

skull

 

 
A főhadiszállás reaktivizálódott
Írta: Vito   
2008. December 29.

Nagy testvérünk, az sp.hoff.hu visszatért közénk, kicsik s nagyok felhőtlen örömére. Boldog új évet mindenkinek!

 

 

Santa

 

 
1214 - The Ungroundable SUB
Írta: Vito   
2008. November 21.

Elérkezett hát az utolsó epizód és utolsó felirat ebből az évadból. Jó szórakozást!

 

 

Vampire/Goth Kids

 

 
Elementary School Musical felirat
Írta: Vito   
2008. November 13.

Musical-őrület az általános iskolában, a feliratot a letöltések közül vagy a tovább gombra kattintva érheted el.

 

 

1213 - Elemenatry School Musical

 

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 46 - 50 / 93
Erről megy a rizsa a fórumban...
Téma: 14. évad Írta: hyperpara, 10-08-25 23:32
Téma: 13. évad Írta: MultiCartman, 10-08-06 20:44
Téma: GYIK - FAQ Írta: dacoska, 10-07-30 21:25
Téma: 13. évad Írta: hyperpara, 10-07-13 17:07
Téma: 14. évad Írta: Zoli Ben, 10-07-12 15:53
Téma: 14. évad Írta: adi, 10-06-30 07:20
Téma: Fordítás, felirat, szinkron Írta: hyperpara, 10-06-11 20:05
Téma: 13. évad Írta: szeliroli, 10-06-08 23:48
Téma: 14. évad Írta: JTBoy007, 10-05-25 23:29
Téma: GYIK - FAQ Írta: JTBoy007, 10-05-25 15:46
Téma: 14. évad Írta: JTBoy007, 10-05-20 14:57
Téma: 12. évad Írta: Csipigy, 10-04-23 19:43
Téma: 14. évad Írta: chiro, 10-04-22 13:35
Téma: Fordítás, felirat, szinkron Írta: LostForLife, 10-04-17 22:06
Téma: 14. évad Írta: JTBoy007, 10-04-11 14:02